Csikung és ami mögötte van

Többször írtam már itt a csikung egészséget és fiatalságot megőrző vonatkozásairól, valamint kutatásokról
azzal kapcsolatban, hogy a gyógyulási folyamatokban milyen szerepet játszhat a csikung gyakorlása. 
Arról azonban nem írtam még, hogy a csikung milyen szellemi utat kínál. 
Most ezt a hiányt igyekszem röviden pótolni.

Meglehetősen közismert az a tény, hogy a jelenleg ismert csikung irányzatokat egyrészt különféle vallási irányzatokhoz kötik - leginkább a taoista és a buddhista világvallásokhoz, másrészt pedig funkciójuk szerint sorolják be az egészségmegőrző, a harci, illetve a szellemi irányzatok közé.


E besorolások azonban nem teljesen helytállóak, már csak azért sem, mert a csikung kialakulása még jóval a világvallások megjelenése előtti időkre tehető. A csikungnak eredetileg neve sem volt. A mindennapokban a kora reggeli és esti időszakokban gyakorolták, személyes és közösségi jóllétükért az emberek. A jólléthez pedig  mindig is hozzátartozott a fizikai egészség éppúgy, mint a lelki egészség, valamint a világban való eligazodás képessége.  A kezdetekben egymástól eltanulva nyertek teret ezek a gyakorlatok, és a több ezer év alatt azok maradtak fenn, amelyek leginkább hatékonynak bizonyultak. Később, a világvallások megalakulásával a csikung irányzatok mellé világszemlélet is társult, az átadás pedig ettől kezdve mester-tanítvány szálon, személyesen történtek és történnek a leggyakrabban a mai napig.

A csikung eredetileg tehát nem ad sem eszmerendszert, sem világképet. A mozgás-légzés-figyelem együttműködésével segíti elő, hogy a gyakorló önmaga ismerje fel a világ működésének összefüggéseit, majd újra meg újra túllépve a felismerésein, egyre mélyebb tapasztalatokat szerezzen önmaga és a világ működésének törvényszerűségeiről.


A csikung a gyakorlás első fázisában az egészséget erősíti meg. Ezzel, valamint a telomerekre gyakorolt védő hatásával pedig időt biztosít számodra a fejlődéshez, hosszabbá téve, regenerálva fiatalságodat. (A telomer a sejtosztódás során védi a DNS-t a folyamatos rövidülés káros hatásaitól. Az öregedés folyamatához pedig a DNS rövidülésének nagy mértékben köze van, amit csikung gyakorlásával lassítani tudunk.)


A GYAKORLÓK KEZDETI CÉLJAI

Eddig tapasztalatom, hogy amiért a nálam gyakorlók elkezdik a csikungot, az az alábbiak:

  • szeretnék helyre hozni az egészségüket,
  • a mindennapok teendőihez szeretnének több energiát
  • szeretnének érzelmileg kiegyensúlyozottabbak lenni
  • növelni a személyes kisugárzást
  • oldani a nehézséget jelentő stresszhelyzeteket


...ÉS AMI MIATT FOLYTATJÁK A CSIKUNGOT

Mindegyik fentebbi pont a csikunggal valóban javítható, ami már önmagában is nagy érték. Azonban NEM EZEK MIATT MARADNAK A CSIKUNG GYAKORLÁSÁNÁL. Azok miatt a tapasztalatok miatt gyakorolnak tovább, amely a szellemi felszabadulásuk irányába segíti őket. Pontosan ennek jelentőségére éreznek rá és az induláskor megjelölt célok mellékes ajándékokká válnak számukra.

A HAGYMA MEG A HÉJA


Kicsit olyan ez, mint a hagyma héja. Egészen mást találsz majd, mint ami miatt eredetileg belevágtál. Mégis minden pillanata megéri.

A felismerések mögött mindig van egy újabb felismerés. Gondolat mögött egy újabb gondolat. Egészen addig, amíg a gondolatok és felismerések hitrendszereket építő hálójából kiszabadulva megjelenik a tiszta megtapasztalás. Ez pedig mindenkinél egyéni, hiszen mindannyian más nézőpontból szemléljük a világot és önmagunkat.


Ebből adódóan a csikung, mint szellemi irányzat valójában csak addig létezik, amíg hitrendszereinkből ki nem szabadulunk.Valójában addig működik rendszerként a csikung, amíg "fogva a gyakorló kezét" biztonságos korlátok között elvezet a megtapasztalásnak azon szabadságfokáig, amikor lehullnak a gyakorlóról az addig biztonságot nyújtó meggyőződések, hitrendszerek, családi, társadalmi és egyéb mintázatok. Onnantól kezdve elveszíti irányzat jellegét és mindenkiben egyedi formát ölt a tiszta, ítéletmentes megtapasztalások által.